2007. július 31., kedd

Történelem óra

Tisztelt szülő!

Gyermeke viselkedése miatt - történelem órán köpködött - szaktanári intőt kapott.

Ez így teljesen igaz is, de a részletek elhagyása nélkül nem ad pontos képet a történtekről. A félreértések elkerülése végett elmondom a teljes történetet. Éppen elkezdődött a történelem óra, ami már akkor sem tartozott a kedvenceim köze (Igen, volt kedvenc órám). Hűséges bajtársammal ültünk a padban és untuk az egészet. Először megpróbálkoztunk az ötödölővel, de pár játék után abba is hagytuk. Aztán valahogyan kezembe került a nagyítóm. Megnéztem vele pár dolgot, végül jött az ötlet! Odaköptem egyet a padra és el kezdtem vizsgálni... A tanár pont ezt vette észre és mint a képen látszik, nem díjazta :D

2007. július 29., vasárnap

Jó ebédhez figyelmeztetést

Tisztelt szülő!
Mókuskát, ebéd közbeni súlyos fegyelmezetlensége miatt osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem.

Ezekben az időkben szinte minden megmozdulásomon érződött erős agresszivitásom. Pedig szép ebédnek indult... Leültünk enni teljes meghittségben, mint egy vasárnapi családi vacsoránál. Aztán valamelyik osztálytársam nagyon felhúzta az agyamat. Lényegtelen mivel, egyszerűen begorombultam. Fogtam a moslékként sokkal inkább helytálló ivólevemet és egy laza, de határozott mozdulattal arcon öntöttem. Utána felálltam a helyemről, jól kiosztottam, majd méltóságteljesen távoztam az ebédlőből.

Levél a mókusnak 2.

Kedves Mókus!
Nagyon szeretnék egy aranyos háziállatot. Eddig volt már kutyám, macskám, meg hörcsögöm is, de el kellett adnunk, mert mostanában rosszul éreztem magamat, amikor a közelemben voltak. Légyszi hozzál nekem egy édes kis állatot, amit nem kell majd eladunk!!

Vivien

Kedves Vivien!! Lehet, hogy azért vagy rosszul, mert most fog megjönni (először)... Kapsz egy tampont. De lehet, hogy allergiás vagy, esetleg valamire érzékeny vagy. Nekem pl. nagy esőzés előtt két napig szokott állni a farkam, innen tudom előre, hogy esni fog. Azt hiszem küldök még egy anakondát is neked, nincs szőre, így allergiás kislányoknak ideális játszópajtás.

Mókus

2007. július 20., péntek

Végsőharc 1.

Mi magunk se vesszük észre, de valamilyen formában, talán észrevétlenül, de mindannyian az utolsó összecsapásra készülünk! Teljesen mindegy kik vagyunk, hová tartozunk, mindenkinek megvannak a maga eszközei, amelyeket majd bevethet, ha eljön a szükség ideje.

Most pedig nézzük át, hogy mik tartoznak a kertész fegyvertárába:

  • nyesőolló
  • kertészásó
  • kapa
  • gereblye
  • locsolókanna
  • vízhatlan nadrág
  • mentő fűrész
  • magassági ágvágó
  • permetező
  • lombszívó-aprító
  • oldalkidobós fűnyíró
  • elektromos komposztáló (szecskázószerkezettel kiegészítve)

2007. július 18., szerda

Levél a mókusnak 1.

Kedves Mókus!!
Már régóta szeretnék egy távírányítós kismozdonyt, olyan szenes kocsival, pár szerelvénnyel meg büfés kocsival, tudod milyenre gondolok... Légyszi hozzál a szülinapomra!!

Ernőke

Kedves Ernőke!!
Tudom, de mi van a kis tankkal, amit tavaly vett neked apád a szülinapodra? Kínkeservesen megkereste rá a pénzt, te meg két nap alatt szétbarmoltad. Most meg pofátlanul kismozdonyt kérsz! Kapsz egy Loctite-ot és majd apáddal összeragaszthatod a szaros tankod. Esetleg még küldök egy széntablettát, és ha elbasszátok, rárakhatod és kész is a szeneskocsi.

Mókus

2007. július 14., szombat

Ordináré nemzetiségi fiatalember telefonál a villamoson

2004. december 29-én kb. 18:15 perc környékén felszálltam a Keleti pu.-on a 24-es villamosra és egy 'átlagos' beszélgetés fül- és szemtanúja lehettem. Igaz, csak az egyik felet hallottam, de így is megérintett a beszélgetés sajátos stílusa! Íme a tapintatos fiatalember szavai...


I. beszélgetés


Vedd már fel, faszom.
Na… figyelj csak, küldd már el azt a kódot.
Micsoda?
SMS-ben?
Nem küldtél te nekem semmit, hát akkor tudnám.
Na… küldd már el, oszt a telefon elmenti automatikusan. Ez olyan, hogy elmenti.
Tessék?
Menj má’ a picsában, nem baszol ki velem, te.
Hol… hát megyek hazafelé a villamoson.
Ugyanazt! Otthon leszek a seggemen.
Jól elleszünk a kislánnyal.
De azt meséld már el, hogy mér’ van az, hogy ti sosem hívtok: „Hát mi van veled te hülye
Miki?” vagy valami…
Aha…
Ki halt meg?
Menj má’ a picsába, decemberben?
Hát egy-két hete beszéltem Pistával…
Biztos?!
Na jól van, kit érdekel?! Ne felejtsd el elküldeni azt a kódot, vagy mi a picsa…
Jól van má’, annyit beszélsz, hogy megsüketül a fülem!
Akkor vigyázz a kicsikére, jó?
Na… cső-cső

II. beszélgetés

Na… Fater hun van?
Mi?
Ki szült meg?
És kit érdekel Mónika?!
Tessék?!
Ki tiszta víz?
Megin’ isztok?
Jól van, picsába vele…
Mondjad má’ hol van fater!
Na… jól van faszom, befejeztem…

2007. július 11., szerda

Tenor házi orosz picsa

Egy-két történet/beszólás az említett személyről:

Vasárnap délután 4, mindenki visszahúzodik kicsiny lakásába, hogy kipihenje a hét fáradalmait. A csendes utcában természetesen nyitott ajtó mellett, az egyik hölgy szolíd ordítozással (úgy h az egész ország hallja) egy szekrényt ütögetve rákezd rövid, de annál tartalmasabb monológjára:
-Ez a kurva kombinált szekrény már megint megvetemedett! Az isten picsáját, ezt a boszorkányságot! Laci létszíííves (Lacinak a házsártos hölgy az anyósa) csináld már meg ezt a kurva szekrényt, annyi bajom van vele!

A hölgy bölcsen magyaráz a magyar és külföldi sztárokról egyaránt (mellékesen megjegyzem tudását a Kiskegyed magazinnal bővíti minden héten)

- Hát ez a rohadt Gregor Bernadett. Az apja forog a sírjában. Még egy ilyen kurvát, két szülés után is meztelenre vetkőzik. Ááá és ilyenek futnak be az anyjuk picsáját.
- Képzeljétek a Joli..tudjátok az Angelina Joli megint elment forgatni. A picsába azzal is minek neki annyi gyerek. Szegény Brad (nem Bred hanem BrAd) egyedül maradt. Az a kurva meg elment és ott hagyta a gyerekekkel. Ilyen rohadékot.
- Jaj hát az a Ricsárd Gere..milyen fess fiatalember nagyon jól néz ki. Meg a Harí a Dajana fia, hát az sem rossz. Bezzeg az a rohadt Károly meg a felesége a Kamíííla, azokat lekéne lőni. Szegény Dajanával is mit csinált az a Kamííla. Ronda mint a seggem.

Most a hölgy (elhunyt) férjéről egy rövid szösszenet:

Szintén vasárnap délután, az idős ember unokájával dinnyét indul venni a nagy pesti forgatagban. Megállnak a zebra előtt (szemben velük az Árkád) és várják h elmenjen a sárga tömegközlekedési eszköz. Az öreg némi töprengés után megszólal:
- Látom én, látom. Itt is megy a HÉV, ugye?

További szép, kombinált szekrény mentes estét mindenkinek! Merkúró voltam